2010. február 25., csütörtök

Az sms-ről, amit egyszer küldtek el, de kétszer érkezett meg

Néhány havonta előfordul, hogy ő, aki férfimtől fantomsms érkezik a telefonomra. Csak tőle. A fantomsms jellemzője, hogy egy sms, ami fantom abszolút nem passzol az éppen aktuális csevegésünk vonulatához. Az első két fantomsms-nél halovány barázdákba gyűrődött a homlokom, hirtelen nem értettem a szituációt, mivel úgy tudom, kiváló a kommunikációs csatornánk, nincs fennakadás a küldés-fogadás területén, erre tessék, itt egy sms, ami önmagában ugyan értelmezhető, mintha ismerősnek is tűnne, a pillanatnyi szövegkörnyezettől azonban markánsan elüt. Mielőtt még gyanakodni kezdtem volna, hogy ő, aki férfimben esetleg több személyiség lakozik és hol az egyik, hol a másik, hol a többi pötyög nekem üzeneteket, vetettem egy pillantást a dátumra - kiderült, két-három hónappal korábbi üzenetet kaptam meg. Újra. Innen az ismerősség-érzés. A fantomság meg az, hogy ha akkor és ott megnyitom, el tudom olvasni az egyszer már elküldött sms-t, egyébként meg nincs nyoma a beérkezett üzenetek között. Talán rosszul áramlik a mobilcsí, passz.

11 hozzászólás:

1 írta...

Ilyet az én telefonom is tud :)

Aliana írta...

a telefonok furi dolgokra képesek, berátnőmé például néha egyszerűen elkezdi tölteni magát - áramforrás nélkül...

Szeri írta...

Ilyen velünk is elő szokott fordulni:) Zavar az űrben:D

RneIcus írta...

a barátnőm nagy bánatában gondolkodás nélkül tárcsázta a számom, mikor kicsöngött esett le neki, hogy nincs is money a kártyáján, de ezen felbuzdulva beszéltünk vagy fél órát :)

Lublin írta...

na, ilyet még nem hallottam! Hozzám néha 10x eljön uaz az üzenet, de mondjuk 10 percen belül, nem hónapokkal később...

csibike írta...

Lublin: Tíz percen belül tízszer? Azért az sem rossz :)

RneIcus: Úgy én is szeretnék :)

Szeri: Megnyugodtam :)

csibike írta...

Aliana: Vele van Az Erő... :)

Macskusz: Vajon szolgáltatótól függ? :)

Dé írta...

Szerintem nem szolgáltatótól, hanem készüléktől függ.
Nekem 2 korábbi Samsungom is csinált ilyet, esetleg a Tiétek is az?

Egy évek óta rendszeres olvasód, aki eddig masszívan "hallgatott"...

csibike írta...

Évek óta? Jól bírod. Érdekes látni, ki mikor lép ki a hallgatásból... :) Igen, az enyém Samsung.

Salsero írta...

Igaz nem SMS-sel, de volt olyan nálam is, amikor hívtam valakit, és egy teljesen más ember vette fel (egy teljesen másik telefonon), pedig jó számot hívtam...aztán a legpoénosabb az volt, mikor: hívás...kb 5 másodperc beszélgetés...aztán csipp...és folyamatában megjelent egy teljesen ismeretlen másik ember a vonal túlsó végén ahelyett, akit hívtam...újabb 5 másodperc, és újabb ismeretlen ember. :)

csibike írta...

Kész kaland a telefonálás :)