2010. június 8., kedd

Grecsó Krisztián: Pletykaanyu

"... hogy ez árulóvá teszi-e a szerzőt, döntse el az Olvasó. Miközben szórakozik, ítélkezhet!", áll a belső borítón, nekem meg már nem először jut eszembe, hogy el kellene törni egyik-másik fülszövegíró kezét, kalapáccsal, ujjpercről ujjpercre haladva. Köszönöm szépen, nem kérek a házi feladatból, olvasni szeretnék, nem ítélkezni, főleg nem úgy, hogy a nevenincs akárki feldob egy (gondolom) izgalmasnak szánt opciót - nyilván a kötet körül kirobbant botrány miatt. Felejtsük el ezt az árulós baromságot, jó? 
Grecsó Krisztián elbeszéléseihez hangulat kell, mert a falusi közösség legbelsőbb viszonyairól ír, ami cirka annyira áll közel hozzám, mint Schobert Norbihoz a nagymamám fehér cukortól dagadó lekváros buktája. A sűrű, szövevényes pletykált-mesélt történetek és Grecsó (egyébként zseniális) írói megoldásai miatt nehéz olvasmány a Pletykaanyu, olyan nehéz, hogy három másik könyvet olvastam mellette, ezoterikus és pszichológiai dolgokat, lazításképpen. Ennyi minden vidékit-népiest (figurát, eseményt, életmódot, pletykát, szóhasználatot estébé) nem bírok egyszerre befogadni. Nem mondhatnám, hogy halálra izgultam magam az elbeszélések olvasása közben, néhány bekezdésen kimondottan túl akartam lenni, a falusi lét problémái nem igazán kötöttek le, viszont nem is azért kedvelem Grecsót, mert pl. a 'magyar Stephen King' vagy a 'kis Ranschburg' címre pályázik. Hihetetlenül szép magyarsággal ír, élmény olvasni, emellett rendkívül kreatív, intelligens és humoros, ironikus szerző, élvezi az írást, játszik a magyar nyelvvel, úgy képzelem, kisujjból ráz ki olyan mondatokat, hogy a nyálam elcsöppen a gyönyörűségtől.
A pletykáról, mint olyanról akartam még írni, de most inkább kiülök az erkélyre egy vájling meggyel. Nem pököm le a magokat az alsószomszéd balkonládáiba, ígérem.      

2 hozzászólás:

oximoron írta...

jajdejo, Csibike, hogy te is szereted olvasni őt!
(en nagyon!!!!!!!)

csibike írta...

Arra is jó volt a Nők lapja, hogy felfedezzem magamnak Grecsót :)