2010. augusztus 6., péntek

A hölgy egy kissé...

Nem mondhatom, hogy mindenféle szemétláda, pszichopata és elbénázott clafoutis után megnyugodtak itthon a kedélyek, ugyanis beköltözött hozzánk A Fenevad. Jó, csak nyolccentis fenevad és alig öt percig időzött nálunk, de akkor is, jobban örültem volna egy pillangónak. A barna üveg sokat tompít a fenevadságán (nagyban is kérheted, katt rá):


Üveg nélkül vágódott be a hálószobába, a kis barna tálkát ő, aki férfim borította rá, hogy mindenféle nyomorgatás nélkül visszadobhassa az éjszakába. Az üveget nem hajította utána. Én csak a koppanást hallottam és nagyon reméltem, hogy nem King Kong zuhant be a sokadik emeletre. Nem rajongok az ilyen koppanásokért, mindig arról szól a történet, hogy valami élőlény berepülő pilótásat játszik a haverjaival, rám a frászt hozza, ő, aki férfim azonban lelkesen nézegeti a természet gyermekét és mindent megtesz annak érdekében, hogy az ámokalient élve juttassa ki a lakásunkból. Három méterről is hallottam a koppanást, úgyhogy nagyon bölcsen az elkerülő magatartásra szavaztam, aztán majdnem bátrabb lettem, amikor meghallottam ő, aki férfim nevetését. Miután megosztotta velem azt az infót, hogy a pohárba nem fér bele a koppanó izé, valami nagyobb kell a befogásához, maradtam a seggemen, fedezékben. Nem szeretem, ha valami kicsi, kintről jön, nemaranyos és elbújik előlem a szekrény alá. (Ha még szőrös is, garantált az undor.) Nem vagyok entomológus alkat, na. Ő, aki férfimben becsülöm, hogy nem gyilkolja le ezeket a repülő dolgokat, ebből a szempontból nagyon buddhista, ha rajtam és a női hisztériás beütésemen múlik, simán rádobom a fenevadra az Ókori keleti történeti chrestomathiát, Plutarkhosztól a Párhuzamos életrajzok első kötetét és a Phonetik und Phonologie des Deutschen c. jegyzetemet, jó vastag mind, talán nem éli túl a bombázást, bár lehet, kicsit túlbiztosítom magam. (Sikoltozni viszont nem szoktam, nem is tudok, a csendben rettegők táborát erősítem, max. ő, aki férfimnek kiabálok, hogy jöjjön gyorsan, mentsen meg - már ha otthon van.) Ezeket ott tárolom az ágyam mellett, és nem azért, mert ilyesmivel ringatom álomba az elmémet, azok az egyetmi idők elmúltak - az éjjeli lámpámat polcoltam alá velük, amíg találok egy megfelelő méretű kisszekrényt az ágy mellé. Mielőtt még valaki a szívéhez kapna, hogy könyveket hajigálok ide-oda, hadd nyugtassam meg az érzékeny lelkét, hogy a fentiek nem igazi könyvek, pusztán újrapapírra fénymásolt és saját kézzel lefűzött jegyzetek. Soha nem tudnék olyan vadállat lenni, hogy pl. a Régimódi történet borítóját kenjem össze ilyen-olyan dögök testnedveivel. A vérengzéstől egyedül az tart vissza, ha a falra telepszik valami betolakodó: sárga falon elvből nem mázolok szét semmit, inkább elviselem, hogy negyvennyolc szúnyog (megszámoltam) ott kéjeleg az étkező falain, rágerjedve a levendulás-citromos levegőre. Levendula és citrom illóolajjal próbáltunk szúnyogot űzni, hátha nem bírják ezt a kombinációt. Nos, imádják, méghozzá annyira, hogy csípni is elfelejtenek a nagy bódulatban. Szipus szúnyogok.   

6 hozzászólás:

Bodzás Vendégház írta...

Kösz a bejegyzést, ma biztos jót derülve merülök álomba. Amúgy is húzós nap volt, kellett ez a derültség...:)))

biem írta...

hozzám bármi bejöhet. egészen addig, amíg nincsen nyolc lába. pókék, alias boldizsárék a tűzzel-vassal irtandók közé tartoznak. még jó, hogy egy részüket, Kajsza-macska levadássza nekem. a többiek pedig feltehetően hírét vették a pókgyilkos cicának, és be sem mernek jönni. :) kivéve azt az egy kaszáspókot, aki beköltözött a vécémbe. egyezség szerint addig maradhat, míg egy adott határ alá nem költözik. :)

Szandii.♥ írta...

a szúnyog ellen jobb az almaecet.hozzám ami betéved szúnyog a szobába belefullad az almaecetes tálba.büdös van tőle,de aztán rájöttem,h az ablakom nyitható ÉS szúnyoghálóval felszerelt.úh szellőztetés megoldva.amúgy meg mindentől félek,ami emberi hangon NEM tud megnyugtatni,h tőle nem kell félnem.vidám az élet felénk,nyáron. :D

Niki írta...

Mi 2 napja tárolunk a garázsban egy rettenetesen ronda 8 lábú szőrös dögöt. Itt fogta be az Uram a lakásban, közvetlen a bejáratnál. Mondtam neki, hogy miért nem engedi ki a garázs mögött, mire ő azt válaszolta, hogy arra gondolt elviszi vagy 3 utcányira, és ott engedi el! ????? Minek? Vagy 30 még biztos, hogy van belőle a ház körül....

csibike írta...

margelis: Nem meri bevallani, hogy megszerette, azért nem engedi el :)

Szandii.♥: Lehet, hogy naiv vagyok, de a szúnyogháló eleve véd a szúnyogoktól, nem? :)

biem: Nem tudtam, hogy a macska pókra is vadászik :) Gondolom, csak a földön, nem légimacsek.

bodzazsuzsa: Egészségedre :)

Negra írta...

Épp az előbb írtam egy bejegyzést arról, hogy a fiaim megajándékoztak egy ilyen zöld szörnyeteggel, és most, hogy jöttem körbe, olvasni a megszokott blogokat, látom Te is... :D

Na, nekem nincs itt a férfim aki megvédene, viszont van 2 kiskorú, aki vérig volt sértve, hogy nem örültem a meglepi ajándékuknak, amit kilyuggatott üveggel töltött kilyuggatott cipős dobozban kaptam tőlük.

Képzeld el, hogy itt él a szörny 2 napja a lakásomban, hallom, ahogy motoszkál, és a hideg ráz, de nem merek megkockáztatni 2 megszakadó csemete-szívet, és kidobni az egész dobozt a 4. emeletről a francba!