2010. december 8., szerda

Majdnem hörcsög

Eszembe jutott, hogy tulajdonképpen nekünk is van hörcsögös játékunk, csak a miénk olyan hörcsög, ami valójában hal, és miután az előző bejegyzés kapcsán mazsoláztam kicsit a hörcsögcuccok között, elárulom azt is, hogy a mi játékunk eléggé fapados, nem aknáztuk ki a benne rejlő lehetőségeket, de könnyen fel lehet fejleszteni. Erről van szó, mutatom:


Tényleg az, aminek látszik: fürdőszobatükör. A földhözragadtabb olvasóknak segítek, ez egy üvegmatrica akvárium. (Mondtam, hogy fapados. Nagyobb akváriumért katt a képre.) Talán két éve ilyen, nem emlékszem pontosan, arra viszont igen, hogy ő, aki férfim kezdetben nem szavazott bizalmat a kreatív énemnek, pedig engem nagyon zavart a üresség, olyan lehangoló tökszimpla tükör előtt fésülködni, nem? Ő, aki férfim szívén aztán megrepedt a jég, ugyanis halban ez a tűzhal a kedvence, én meg üvegmatricából elkészítettem neki egy igazi lionfish-t, azt az oroszlánfejűt balra, és rányomtam a tükörre. (Soha nem állítottam, hogy nem vagyunk infantilisek.) Az oroszlánhal sokáig egyedül árválkodott, tükörtársakat csak később kapott, amikor eldöntöttük, hogy üvegmatrica akváriumunk lesz. Első körben élő állatot szerettünk volna, de olyan kiszerelésben, hogy ne pisilje össze a lakást, ha túlórázunk, meg hogy ne kelljen sétáltatni reggel hatkor a derékig érő hóban. Őszintén megvallottuk egymásnak, utáljuk a kisméretű szőrös izéket, a madárféléket szintén, így egyedüli lehetőségként a teknős és a hal maradt, ezek azonban nem rajonganak az ad poci táplálásért, ami nálunk például a növények esetében azért elő szokott fordulni. (Arra büszke vagyok, hogy a kisebb-nagyobb krízishelyzetek ellenére a minirózsám hét hónapja életben van. Azt akartam írni, hogy él és virul, de ez utóbbit erős túlzásnak éreztem.) Ezen a ponton döntöttünk úgy, hogy oké, döglött élettelen háziállat való nekünk, és ha már ott az a magányos oroszlánhal a tükrön, kapjon szomszédhalakat, kavicsokat, zöldeket, korallokat (jó, hát nem én vagyok a korallfestés istenasszonya, az tény, de legalább szép pirosas-sárgás színt kevertem ki), persze úgy, hogy az alfahím jellege megmaradjon. Harminc kavics egyedi megfestése után volt egy kis holtpontom, ahol azzal biztattam magam, hogy sokkal szöszölősebb meló lenne, ha ezernyi fűszál között ugrabugráló nyulakat álmodunk meg magunknak. S lőn, megszületett az üvegmatrica akvárium, reggelente eme kis színes játszótér előtt dörzsöljük ki a csipát a szemünkből.  

4 hozzászólás:

Elf írta...

nagyon tetszik :):):)
nekem a tükrön körbe virágok futnak :)

Macsek írta...

Anno, a lehangolón komor Belvárosi ablakára, egy tetejétől-az-aljáig méretű fűzfát üvegmatricáztam.(ezt még a gyerkők születése előtt persze) Kb. 2000 db apró levélkéjét külön-külön megfestve.. :D:D:D
Jópofa a kvárium :))

dorw írta...

nekem nincs ilyen, de van hímzett dínós falvédőnk. hát ott is csikorgattam a fogamat a huszadik jószágnál. :P

Csigamami írta...

Figyelj Csibefasírt :o)
Én sem szeretem ha szőrös, meg az büdös is... :o) Úgyhogy nekem ilyenem volt:
http://tengericoci.hu/index.php?id=5&pigletID=141
Na persze ez olyan, mint egy gyerek, azzal a különbséggel, hogy nem mindennap kell fürdetni, krémezni és hintőporozni :o) Hetente egyszer is elég :o)
Ami fontos, hogy nem büdös :o) Legalábbis a lányverzió, nekem az volt :o) Találó neve volt: Malac :o)
A mi tükrünkről meg lekerültek a züvegmatricák, mert én azt használom üzenőfelületnek... :o) Oda írok fel minden fontosat R.-nek :o) Egy idő után nem láttuk magunkat már benne, így a matricák kerültek le :o) Nagyon helyes az akváriumotok :o) (Nekünk élnek a 400 literes cuccban... ) Cserélünk? ;o)