2011. április 18., hétfő

Most már tényleg nincs egy rongyom se

Előbb-utóbb minden nő életében eljön az a pillanat, amikor kinyitja a ruhásszekrénye ajtaját és a fejére borul a ruhatára. Én tegnap este kaptam az arcomba a napok óta csak úgy ide-oda begyömöszölt trikótharisnyátblúzt és a többit. Láttam, hogy kritikus a helyzet, hogyne láttam volna, de az ember ilyenkor reménykedik. Hogy majd maguktól elrendeződnek a ruhák. Hogy majd a ruhatündér szépen összehajtogatja és egymásra rakosgatja őket, ha maguktól nem akarnak elrendeződni. Hogy majd valamikor belevetem magam a ruhadzsungelbe, ha a ruhatündér képtelen egy ilyen piti szívességre. Mivel anno a költözésnél azt hittem, nincs egy rongyom se, amit felvegyek, a nemlétező rongyaimmal mégis telepakoltam több dobozt, a ruhatáram átnyálazása nem szerepelt a sürgős tennivalóim ötvenes listáján, de még az ötvenegyedik helyre sem ezt véstem fel, pedig egy ideje ott motoszkált a fejemben a minimum akcióterv: téli holmik elsüllyesztése a szekrény mélyére, elő a tavaszi-nyári kollekcióval!
Tegnap este kábé fél hét körül esett a fejemre az első pulcsi (épp egy másikat próbáltam besuvasztani a szekrénybe), és ezt úgy értelmeztem, hogy a ruhatáram kiásta a csatabárdot, muszáj lépnem valamit. Felhagytam azzal a ténykedésemmel, hogy két kézzel tartóztatom fel a rám támadó ruháimat, hagytam, hadd landoljanak a parkettán. Úgy gondoltam, rendet teszek, de komolyan rendet teszek, ha már odáig fajultak a dolgok, hogy bugyi lóg a fülemen. Hajnal egykor kerültem ágyba. Nem azért, mert annyi ruhám van: a 'megy vs. marad' döntéshez minden egyes nadrágot, blúzt, trikót, szoknyát satöbbit fel kellett próbálni. Volt olyan ruhadarab, amiből ő, aki férfim szabadított ki, ha ő nincs itthon, valószínűleg égbe nyújtott karokkal, vörös fejjel és összepréselt tüdővel dőlök az ágyba. Hogy miért tartottam meg (és hurcoltam magammal költözésről költözésre) a ránézésre is kicsi eztmegazt? Ööö... fogalmam sincs, talán lustaságból. (És hogy miért próbálom fel, ha ránézésre is kicsi? Ööö... talán remélem, hogy csak ránézésre az?) Volt olyan cucc, amiről nem hittem el, hogy én vettem magamnak, annyira nem illik hozzám. Ma már abszolút nem passzol a személyiségemhez. Hogy miért tartottam meg ...? Ööö... lustaságból? Á, hagyjuk az okokat, inkább nézzük meg, mi lett a szortírozás eredménye:
- A ruhák 10%-a simán vállalható, én vagyok, ilyen vagyok, ha ruha, akkor ők vagyok. Egyetlen gondom, hogy nagyrészt nyári cuccok, szóval, most azonnal legyen nyár, jó?
- A ruhák 25%-ára azt mondta ő, aki férfim, hogy arra az egy alkalomra, amikor letépi őket rólam a szenvedély hevében, pont jók.
- A ruhák 50%-a szűk fartájékon és tejcsárdatájékon, és valószínűleg én vagyok az egyetlen anya, aki a hátára hízott a terhesség alatt. Tizennyolc kiló mínusznál tartok, bőven a szülés előtti súlyomnál vagyok, ennek ellenére mintha nem a saját testemet kaptam volna vissza. Azt hiszem, meg kell keresnem a súlyzóimat. Jó lenne, ha nem valamelyik szekrényből esnének a fejemre. A szobabicikli pontos helyét tudom. A vasalnivalót majd lerámolom róla.   
- A ruhák 15%-a abból a korszakomból maradt meg, amikor fogalmam sem volt arról, hogy meg kell élnem a nőiségemet-nőiességemet. Bő és sötét, ez a két legjellemzőbb paramétere a ruháknak.
A férfiriasztó darabokat a héten elviszem a ruhagyűjtő konténerbe, remélem, a szűk cuccokra lecsapnak a család gepárdtestű nőtagjai, én meg mindjárt előhúzok egy tavaszias zsákot és nyílásokat vágok rá a fejemnek és a két karomnak.    

7 hozzászólás:

Elf írta...

én szeretek selejtezni :):):)

Macsek írta...

szintén zenész :) nekem meg az a bajom, hogy az engem jellemző szoknyák-nadrágos és felsők összepárosíthatatlanok egymással! És most akkor melyiket cseréljem le, hogy passzoljon a másikhoz???

dorw írta...

talán némi vigaszt nyújthatok azzal, hogy bevallom: ha hízom, akkor legeslegelőször a hátamra hízok. (kásás tamás sírva bújna el mellettem! :))

a selejtezés nálam már meg volt. aminek örültem: a két évvel ezelőtti tavaszi/nyári nadrágok jók rám. aminek nem: a hasam nem lett a régi a szülés után, így aztán nincs egy nyári pólóm sem, mivel erre a hasra a kicsit is testre tapadós fazont fel nem veszem. (az más kérdés, hogy ahogy elnézem a babakocsis kolléganőket, nem ez az általános felfogás. :P)

és én még mindig +3 kilónál tartok. :P

sixxty írta...

Szerintem ne kapkodd el a selejtezést, mert a szülés után néhány évig még változik az alak. Én 8 kilóval könnyebb voltam, mikor majdnem elajándékoztam egy 37-es méretű sk. készített blézert, mert vállban és karban szűk volt. Na azóta híztam valamennyit és a blézer pont jó rám.
Viszont ha valami már nem a stílusod attól érdemes megszabadulnod. Bő és sötét. Nehezen tudlak ilyenben elképzelni :)

csibike írta...

sixxty: Ami még esetleg jó lehet rám és tetszik is, azt félreraktam, hátha. Nem gondoltam volna, hogy nemcsak a hízás-fogyás jön elő szülés után, meg nem is olvastam sehol.
Volt ilyen korszakom :) Az, ami nem az én stílusom, megy a ruhagyűjtő konténerbe.

dorw: Te is...? :) Hasizomgyakorlatokat is tervezek, Andrist majd jól elszórakoztatom velük.

Macsek: Nem egyszerű :) Egyiket sem, de nyilván nem lenne célszerű fedetlen ezzel-azzal kimenned az utcára.

Elf: Annyi minden más dolgot lehet csinálni... helyette :)

Csigamami írta...

Most írtam volna, hogy amire nem csapnak le a családtagok küldd el nekem én meg küldök neked... de a többszörös negatív postai tapasztalat után ezsem ágában sincs ilyet tenni. Pedig imádom a mások által lecserélt cuccokat... :o) evvan :O)

csibike írta...

Ha erre jársz, válogathatsz és viheted, ha megtetszik valami :)