2011. június 19., vasárnap

Csúzlis, galambos, mobiltokos, röhögéses

A családi összeröffenésekkel az a baj, hogy kínos részletek bukkanhatnak fel az ember lányának múltjából, és ezeket a szülők élvezettel mesélik el a jelenlévőknek. Az egész a csúzlival kezdődött. Unokaöcsém egy félméteres, ütött-kopott csúzlival a kezében odavágtázott az asztalhoz, hogy ez mi. A pincéből bányászta elő vagy a kertben találta, passz. Nekem semmi nem rémlett, ezen ugye nem csodálkozunk, a maradék három darab agysejtem (ők még nem pusztultak el az alváshiány miatt) engem próbál működtetni, múltbéli sötét dolgokra nincs kapacitásuk. Anyuéknak persze rögtön beugrott. Ő, aki férfim így tudta meg majd' öt év után, hogy a gimis bolondballagáson rossz fiúnak öltöztem, például félméteres csúzlim volt, és annyira jól sikerült az átváltozás, hogy az egyik tanárom nem ismert meg. Kompromittáló képek csak azért nem kerültek elő, mert az őskorban kizárólag papírfotók születtek, azokat meg otthon őrzi anyu. 
A szombat egyébként nem indult zökkenőmentesen, egy galamb szállt a konyhámba. Nem vettem észre, de kivételesen nem a vészesen kevés agysejtem miatt, hanem mert az ablak tetején lapult a dög, tetőtől talpig kussban. Ő, aki férfim szólt, hogy jé, ott egy galamb. Ledermedtem. Akkora volt, mint egy strucc, bár egyéb forrás (ő, aki férfim) szerint teljesen átlagos méretű galamb üldögélt az ablakon, abban viszont egyetértettünk az egyéb forrással, hogy borzalmasan rusnya állat talált be hozzánk. Ő, aki férfimet küldtem csatába a galamb ellen, ő humánusan intézi el az ilyesmit, a legjelentéktelenebb bogarat is élve menti ki a lakásból. Drukkoltam neki, hogy ne az legyen, mint legutóbb a szúnyoggal: Kidobta az ablakon, a szúnyog azonban visszajött. Az sem lett volna jó, ha a galamb sokkot kap és összeszarja a konyhát. 
Miután ő, aki férfim galambmentesítette a konyhát, összecihelődtünk és családozás előtt tettünk egy kitérőt, beugrottunk dorwhoz, hogy felmarkoljam az anyu névnapjára villanásnyi idő alatt meghorgolt csodaszép mobiltokot, illetve dorw kezébe nyomjam a mindenféle meglepetésemet. A mobiltok gyöngydíszt kapott, most ilyen:

A szombati poénok közül sajnos egyet bírtam megjegyezni, ezen ugye nem csodálkozunk, tudjátok, az agysejtjeim. Szóval, öcsém és a kollégái ülnek a vendéglőben valahol Franciaországban (vagy Németországban?), és az egyik pasi kivételével mindenki húst rendel, rengeteg húst, a pasi viszont nem, mert nincs foga. Öcsémék mindig ugratják egymást, megkérdezik a pasit, hogy na, te is kérsz húst?, mire az visszakérdez, hogy miért, olvadós? Nagyon röhögtem, ami persze nem jelent semmit, mert én a pacalt is megeszem. Öcsém egyébként regisztrált a facebookra és ügyesen felrakta a török vendéglátó egységben vízipipázós képeiket. Kollégák egymás közt, nagyjából munkaidőben. Kapott hozzászólást a képhez. A főnöküktől. (Lúzeröcsi.)       

P.S.: Ez a bejegyzés úgy született, hogy a csúzli környékén szünetet kellett tartanom, mert röhögőgörcsöt kaptam. Rákérdeztem ő, aki férfimnél, hogy emlékszik-e, minek öltöztem, amikor csúzlim volt. Hátha elfelejtette. Halálosan komolyan visszakérdezett, hogy erdei tündérnek? Ja, az erdei tündérek félméteres csúzlival járnak, mindenki tudja. Miután papírzsepivel felitattam a laptopra csorgott könnyeimet, megkönnyebbülten konstatáltam, hogy igen, elfelejtette... és talán a képet sem akarja majd látni. 

0 hozzászólás: