2012. március 3., szombat

Kacatok között

Fixa ideám, hogy még a szülés előtt meg kell szabadulnom a háztartásunkban fellelhető összes felesleges kacattól, mert két (három?) gyerek, meló plusz háztartás mellett legközelebb cirka öt-hat év múlva lesz időm ilyesmivel foglalkozni, és ezt most az optimista énem mondatja velem.
A szortírozhatnék már az előző terhességem alatt elkapott, de megvártam, amíg magától elmúlik - a kacatok pedig csak gyűltek és gyűltek. A felesleges is, meg az, amit soha nem fogok kidobni, mert emlék. Sokan mondják, hogy nem gyűjtenek semmit, minden fontos ott van a fejükben. Hát, én gyűjtök, bár nagyrészt nem szándékosan, mert csak rakosgatom az ilyen-olyan felesleges vagy fontos apróságokat ide vagy oda. Hogy majd kidobom. De tényleg. Aztán elfelejtem. És amikor újra megtalálom, mégsem dobom ki, mert meg kell néznem, mi az. De most nincs időm a szöszölésre. Félreteszem. Pölö egy fekete cipősdobozba. Az egyik itt van mellettem, és azért pont ez a fekete cipősdoboz, mert a fiam ma ezt borította ki a legnagyobb élvezettel az egyik szekrényemből. Úgy pakoltam vissza a földön heverő cuccokat, hogy meg sem lestem, mégis mit őrizgetek a fekete cipősdobozban lustaság/időhiány/ragaszkodás/feledékenység miatt. Elég egyszerű mindent visszatuszkolni a dobozba és félretenni azzal, hogy majd egyszer átnézem ezeket a kacatokat is. És ez csak egyetlen cipősdoboz a sok közül. Másfél éve nem nyúltam hozzájuk. Minimum másfél éve. Nem emlékeztem, milyen fontos és kevésbé fontos haszontalanságok lapulnak a fekete cipősdobozomban.

Számlák a kozmetikus nagyágyútól. Mila leporelló. Csokis doboz (Hachez). Recept (csacsifüle karácsonyra). Fehér gemkapocs. A ragasztópisztolyom használati utasítása. Részlet 'Az ember és kicsinye - A józan nevelés kézikönyve' c. könyvből. Recept (mézeskalács díszek). Szórólap a pránanadiról. Rengeteg fecni, sajtcetli, post-it ésatöbbi mindenféle információval. Belépőkártya a balatoni üdülőbe kétezertízből. Füzet a várandósság, a szülés, a szoptatás homeopátiás segítéséről. Recept (csupa csokis muffin). Képeslap (neuschwansteini kastély). Anyu karácsonyi cetlije. Koktélba/fagyiba dugható papírernyő szabásmintája. A szoptatós párna használati utasítása. Füzet a gyermekírások titkairól. Jelentkezési lapok pontgyűjtő kártyák igényléséhez (Supershop, Játéksziget, Douglas). Papírpénz (kétszáz forint). Füzet három méregtelenítő kúráról. Feladóvevény. Befizetett csekk. Cetli arról, milyen termékekkel festett ki a Douglas sminkese. Füzet a stresszoldásról. Nyomtatvány ő, aki férfim helyszíni bírságáról (a fiúnk születése napján tilosban parkolt a kórház előtt). Füzet a kertészkedésről. Kockás füzetem kézzel írt idézetekkel. M. barátnőm karácsonyi cetlije. Függönyápolási tanácsok. Szórólap gyerekjátékokról. Nyugta a függönyvásárlásról. Cipőápolási tanácsok. Parfümös dobozok (Halle Berry 'Halle', Kylie Minogue 'Showtime', Kate Moss 'Velvet Hour'). 18 centis tortaforma használati utasítása. Infraszaunás szórólap. 2009-es zsebnaptáram. Útmutató a fertőzések leküzdéséhez és megelőzéséhez. Részlet Jean M. Auel 'A barlangi medve népe' c. könyvéből. Csokipapír (fehér Divine). Kézzel írt levélke M. barátnőmtől. Füzet a kémcsövek titkairól. Szerelmes fecni ő, aki férfimtől. Karácsonyi üdvözlőlapok. Számla a kórházi tartózkodásomról. Kockás füzetem az elintézendő dolgainkról. Szórólap a Demmers teákról. Kép egy aranyos malacperselyről. Infó a Ficus lyrata ápolásához. Idézet egy Libriben kimásolt könyvből. Cetli M. barátnőmtől. Garnier tartós hajszínkrém doboza (csokoládé). Még több cetli M. barátnőmtől. London gyümölcstea doboza (orange spicer). Tájékoztató a csokifondü használatáról. Újságból kitépett kép egy szexi bikiniről. Könyvkiadós szórólapok. Nyugták (Kika, Media Markt, Brendon). Szoknyaápolási tanácsok. Vásárlói tájékoztató szilikonos sütőformákhoz. Fénykép az unokaöcsémről. Ilcsi szórólap. Kinyomtatott mél az Identity c. társasjátékról. Tájékoztató a Thera-Band gumiszalaghoz és fitballhoz. Naplókezdeményes kockás füzetem. Forrócsoki papír (marcipános). Szórólap a thai masszázsról.

Dobozokba zárt életszilánkok.

P.S.: Listázás közben ki kellett volna kukáznom a felesleges kacatokat, ugye? Majd. Egyszer.

4 hozzászólás:

dorw írta...

neken is volt ilyen késztetésem, de engem teljesen leterített. :D kidobáltam/-tunk mindent, amit 2 éve nem használtunk. fritőz (kétszer volt használva), korcsolya, hótaposó, ruhák, iszonyatos mennyiségű kábel és szám.gép alkatrész (én gyűjtésem :P), füzetek, stb...

Tabby írta...

Végigolvastam a listádat,egyetlen felesleges kacatot sem találtam benne. :)

csibike írta...

Tabby: Imádtam ezt a hozzászólásodat :)

dorw: Ennyi erőt még nem sikerült összegyűjtenünk :)

Nikletty írta...

a nyugtákat és szórólapokat simán ki tudnám dobni, de a többit én sem azt hiszem... én is voltam így, s még vagyok is, hogy ezt-azt megcsinálni míg Linus nem annyira éber és többet alszik...
többé kevésbé sikerült ez+az..

Nikletty