2012. december 20., csütörtök

Kezdjek el rettegni?

A maguk csengőjét is megjelölték a fosztogatók, mondja a nő, akiről nem tudom pontosan, mit csinál a házban, olyan gondnokféleség, láttam már a ház előtt gereblyézni (nem az aszfalton, a miniágyásokban), felmosni a liftben. A tizediken kezdtem, törlöm le a csengőket, folytatja a nő, és ott a cif a gumikesztyűs kezében, van egy banda, foszforeszkáló tollal jelölik meg a csengőt, hogy kit akarnak kifosztani, majd nézzenek rá néha. Az új szomszéd is kinyitotta az ajtót, becsengetett hozzá, a sunyi öregéknél senki nem mozdul, náluk nem firkáltak a csengőre. Szuper. Megköszönöm a nőnek, hogy szólt, és becsukom az ajtót. Érzem, hogy horgad fel bennem az indulat. Ez egy gazdag ház, mert sok-sok év után végre leszigetelik a homlokzatot, kifestik a lépcsőházat és lecserélik a postaládákat? Kifigyelték, hogy havonta egyszer ásványvizet és tejet és meggybefőttet rendelünk a Groby-tól, mert így ő, aki férfim nem szakad bele az állandó cipelésbe és este normális időben ér haza, vagy csak ad poci jelöltek? A folyosón álló két, akciósan vett, fapados babakocsi alapján lett kívánatos az, ami a miénk? A 12 éves tévémet akarják? Vagy a mellszívómat? Nem is elektromos. Vegyünk itthonra sokkolót? A kabátzsebemben két buborékfújó és egy játékmotor van. Tegyek mellé gázsprét is? Két gyerekkel úgysem tudok elfutni, ha megtámadnak az utcán. Majd segítséget kérsz, javasolja ő, aki férfim. Ühüm, mondjuk, rájuk uszítom a játszóteres anyatársaimat. Vagy a csöviket, alkesz munkanélkülieket, nyugdíjas kutyasétáltatókat. Sétaidőben ez a kínálat, tökéletes testőr mind. Ha valaki betörne ide és bántani akarná a gyerekeimet, hogy adjak pénzt, attól félek, dühömben addig ütném egy vascsővel, amíg mozog, mondom anyósomnak, aztán eszembe jut, hogy vascső sincs itthon. 

7 hozzászólás:

1 írta...


az anyatermészet már csak ilyen agresszív, nálam is... no meg az is, hogy baszki éjt nappalá téve dolgozik az ember, hogy meglegyen neki az, amije van, ezek meg nagy vagányul kisemmiznek... szóval hatásos a húsklopfoló is, hidd el, vagy elég, ha a hajlakkot a szemébe fújod... de ne legyen ilyen, tényleg.

Queen of my mistakes írta...

Csibike, ez valami városi legenda lehet, mert eljátszották nálunk is ugyanezt! Hogy meg van jelölve a csengő, több házban is, kihívták a rendőrséget és hogy izé és hozé... Anyu mesélte nekem, hogy megijedve mondta a takarítónő, szóval most, hogy leírtad, nem tudom, hogy nevessek vagy sírjak, elhigyjem-e vagy sem, mindenesetre azért kicsit ironikus és vicces is egyben a sztori.

Marjann írta...

Nekem a pizzafutár hívta fel a figyelmemet arra, hogy egy tollal rajzolt pötty van a csengőn. Mondtam neki, nem tudom mióta van ott, nemrég költöztem be. Az is lehet, hogy egy éve, hogy megjelölték, amikor egy évig üresen állt a lakás, de az is lehet, hogy azt jelzi, ez a működő csengő. Én megpróbáltam lekapirgálni, nem sikerült. Megnéztem a neten, egy csomó fórum szólt erről, nem tudom mennyi belőle a valóság és mennyi az urban legend. De tény, hogy november végén, pénteken szabin voltam és úgy 10 felé bekopogott egy erősen csöves kinézetű kisebbségi úriember, aki "Ja, nem itt van vízszerelés" mondattal köszönt, majd távozott. Gondolom megnézte, hogy üres-e a lakás. Mázli, hogy nem volt az. (bár állítólag annyira biztonsági az ajtó, hogy csak tokostól lehetne kibontani). Amúgy nem tudom ilyenkor mit kéne tenni. Ha nem nyitom ki az ajtót, akkor azt hiszik senki sincs otthon, ha kinyitom, akkor félek, hogy rámnyomja...

Vica írta...

Szerintem idegeneknek NEM nyitunk ajtót.
Biztonsági lánccal sem.
Gondolom, kukucskáló van, ki lehet szólni, hogy mutasson igazolványt, egyébként is: hogyan jut be a kapun?
Ha szolgáltató, akkor az igazolvány száma alapján telefonon lehet érdeklődni, tényleg küldtek-e valakit.
Amikor pizzafutárt, más házhoz szállítót vártok, akkor az más persze, de a minimális elővigyázat akkor is szükséges.

che írta...

Szerintem zavard össze az "érdeklődőt"...invesztálj be egy foszforeszkáló tollba, s a környék összes lakásának csengőjét jelöld meg vele.

Leonine írta...

Azt szokták mondani, hogy nem feltétlenül kell hiper-szuper ajtó a lakásodra, éppen elég, ha a közvetlen szomszédaidnál erősebb a tiéd. :)

Én egyedül a postásnak nyitok ajtót, mert ugye mi a fenének cseréltettünk ajtót, ha önként kinyitom bármelyik betörőnek... elvileg elég nehéz betörni egy 16 ponton záródó ajtót, ettől függetlenül minden éjjel, amikor kimegyek WC-re, attól rettegek, hogy szembetalálkozom valakivel a lakásban, akinek nem kellene itt lennie... én már csak ilyen beszari vagyok.

Kósa Márta írta...

Én szembe találkoztam - tavaly ilyenkor - éjszaka kb kettő volt, s Zsömi furcsán ugatott, felkeltem, s az udvaron már az ajtó közelében volt a besurranó...
Rákiáltottam, egyéb technikai eszközeim használata nem jutott eszembe.
Azóta az udvart két riasztó védi és három felvillanó reflektor, ugyanígy a házat is.
A besurranót fazonjáról felismertem, a zsarukat kihívtam.
Az "illető" oly népszerű az ügyészeknél, hogy bármely betörés után pár napon, vagy héten belül szabadulhat.
Statisztikailag az ország harmadikjai vagyunk közbiztonságilak, helyesebben közbizonytalanságilak - a mi települési kategóriánkban.
Gyermekem Budán él jó környéken, társasházukba rendszeresen "betérnek", két éve minden kisméretű értéktől megszabadították őket míg nyaralni voltak. Azóta van riasztójuk.