2013. május 28., kedd

Csak eljutottam idáig...

Nincsenek nagy vágyaim, mióta két kisgyerek anyukája vagyok, most már - hosszú hónapok kitartó agyi és lelki edzése után - egészen jól megy, hogy ne azt akarjam, amit szeretnék, hanem azt, ami az adott körülmények között lehetséges. Nekem például elég, ha az összes gyerekem egészséges és nem kell kórházba rohanni velük infúzióra, ha öt percig egyik gyerekem sem bőg / kiabál / kaparászik a vécéajtó előtt-alatt, amikor bent vagyok, ha lassú kortyokban hörpinthetem fel a napi kapucsínómat és így legalább három nyugodt percig egy helyben ülhetek, ha odakint nem zuhog az eső / fúj az orkánszél, mert a napi másfél-kétórás séta életmentő, általában a saját életemet menti meg, és ha tíz percig bíbelődhetek az ékszereimmel, már mennyország van. 
A blog hanyagolódik egy ideje, gondolom, észrevettétek. Nem valószínű, hogy én leszek az első anya, aki azért keres magának bébiszittert, hogy kétnaponta egy órát blogolhasson. Egy ideje nem tudom olvasni a számomra kedves blogokat, kommentet ősrégen írtam. Nem lep meg, bár nyilván nem jó érzés, hogy a blogok gazdái is eltűntek a blogomból, az életemből. A kivételeknek örülök és borzasztó hálás vagyok minden kedves szóért. 
Egy ideje nem bírok felkelni a hajnali bejegyzésekhez, nincs erőm küzdeni a fáradtság és a kimerültség ellen. Legutóbb annyira szédültem az egyik reggelen ébredés után, hogy fekvés közben meg akartam kapaszkodni valamiben, mondván, ne forogjon már ilyen gyorsan velem a hálószoba, aztán realizáltam, hogy fekszem, ergo nem kell kapaszkodnom. Három-négy órán keresztül szédültem gyorsabban vagy lassabban, egészen komolyan féltem. Túl sokszor voltam rosszul az elmúlt másfél-két hónapban ahhoz, hogy ne aludjak legalább napi hat órát. Most azért írok ennyire hajnalban, mert a Kicsit nagyjából egy óra alatt lehetett megnyugtatni, és úgy gondoltam, egy óra gyerekbőgés-gyereküvöltés után jár nekem egy blogbejegyzés.   
Szóval, ő, aki férfim születésnapjára nagyon készültem. Úgy két éve nagyon készülök rá, teljesen jól kitaláltam a tuti szülinapi ajándékát két-három évvel ezelőtt. Anno nem sejtettem, hogy két gyerekkel együtt ünnepelünk majd, és amikor ebben a mindennapi feszültségektől egyáltalán nem mentes kisgyerekes létben decemberben meg januárban egy csomószor összeszólalkoztunk, ő, aki férfim meg én, azaz mi, akik ilyesmit a gyerekek születése előtt csak filmekben láttunk, arra gondoltam egy-egy fájóbb pillanat után, hogy basszus, itt a negyvenedik szülinapja, amire már évek óta megvan az ajándéka gondolatban, erre tessék, még a végén külön folytatjuk tovább, és ugye ki nem tojná le a szülinapot, amikor válságosdi van. Persze, nem megyünk szét, mert a mi szerelmünk-szövetségünk egy életre szól, de azért csomó mindent át kellett beszélni-értékelni, hogy minden a lehető legjobb legyen - a körülményekhez képest. Mert ugye most azt kell szeretni, ami van és ami lehetséges, és még legalább két-három-négy évig azt kell szeretnünk, ami van és ami lehetséges. 
A titkos családi bulit egy hónappal ő, aki férfim (aki egy életre szól) szülinapja előtt kezdtem szervezni. Először akkor estem pofára, amikor kiderült, hogy a két-három éve dédelgetett szülinapi ajándékára nincs elég pénzem, hiába készültem, mert valahogy a sztratoszférába szöktek az árak, és az a bizonyos ajándék családi összedobás esetén is nagyon sokba kerül, úgyhogy le kellett mondanom róla. Nem fogom elárulni, miről van szó, mert az ötvenedik szülinapjára összegyűjtöm a pénzt. Maradjatok velünk még tíz évig, hogy megtudjátok, hehe.    
A második pofont a meglepetésbuli előtt két nappal kaptam. A lényeg az, hogy minden szövetkezésem-készülésem ellenére bukott az egész eredeti tervem, és nem a családot letaglózó calicivírus miatt. Niagarát bőgtem a csalódottság miatt, és fájó pont marad, hogy nem azt a bulit sikerült megszervezni ő, aki férfimnek, ami Az Örök Életre Emlékezetes Buli lett volna. Zsé tervet dobtunk össze anyósommal és anyuval. Aki ott volt ezen a családi összeröffön, remekül érezte magát.
Nem mesélek minden ajándékról, nyugi, kettőt viszont mindenféleképpen megmutatok. Az egyik az OSZK-nak köszönhető, születésnapi újságcikkek gyűjteménye. Átböngésztem az ajánlott újságcsomagokat, és előfordulhat, hogy a nagymamám is kap ilyesmit jövőre a nyolcvanadik születésnapján, például a Magyar Úriasszonyok Lapjából vagy a Párisi Divatból micsoda cikkeket lehetne kiválogatni.
A másik tuti meglepetés A Torta volt, amihez itt is szolidan és visszafogottan gratulálok: Pixie, zseniális vagy! Pixie szemet kápráztató és nyálelválasztást beindító blogja amúgy véletlenül került a látómezőmbe, és egészen addig nem is jutott eszembe Darth Vader torta, csak láttam, mire képes Pixie, és elszabadult a fantáziám. Az nem igaz, hogy DV mindenféle fémszerkezet fejileg, nemnemnem, valójában csupacsoki a kis drága:


Tortafalás közben fekete szájszéllel röhögtünk egymás fekete szájszélén, és egészen különleges élmény volt, hogy a reggeli szoptatás utáni energiapótlás céljából felnyitott tortás dobozban ez a látvány fogadott:


A szülinapi buli még azért is jó volt, mert némileg kipingálva és új ruhában sok-sok hónap után először láttam  a tükörben azt az arcomat, amit a Kicsi születése óta nem találtam sehol a vonásaim között, és ennek nagyon örültem, mármint annak, hogy az a csibike, akit én csibikének gondolok arcilag, talán mégsem veszett el, mert az a lehetőség eléggé elszomorított, hogy örökre csúnya, sápadt fejű és kofferes szemű maradok. Hát, igen, egy kis szempillaspirál, egy szép új türkiz felső, egy új farmer és egy új szoptatós melltartó csodákra képes (mondom én, hogy nincsenek nagy vágyaim), az új dolgaim meg azért vannak, mert fogytam csomót, és kellett valami gönc, bár még tíz kilót így is le kell faragnom magamról. Nem gondolom egyébként, hogy micsoda gyönyörű nő voltam valaha, de a "néha egészen tűrhetően remekül tudok kinézni" topkategóriámba szeretnék visszakapaszkodni. Kérdeztem egyébként ő, aki férfimet, miért nem szólt, hogy megcsúnyultam, azt mondta, hülye vagyok, nem csúnya. Nos, a 41. szülinapjára nem szemüveget kap, az biztos.

P.S.: És most megyek a Kicsihez, aki újra bele akar lendülni a bőgésbe... 

13 hozzászólás:

teide írta...

Hát, ja, ebben minden benne volt. És a remény, hogy idővel eljön a ti időtök is... Kitartás! Mást nem nagyon tudok írni és ígérni...

Macsek írta...

hasonló okokból kommentelek és sajnos olvasok én is ritkán, amúgy szeretett blogokat és írom ritkán az enyémet. De azért nem koptam ki. Csak ez most egy ilyen élethelyzet. Túlélésre játszunk olykor mind, legfeljebb nem egyformán...

Aliana írta...

Bár nekem még nincs gyerek, de volt már, hogy egyszerűen munka miatt nem értem rá blogolni, szóval abszolút érthető, ha két örökmozgó mellett nem jut időd írni :)
Kitartás mindenhez! :)

Nóra írta...

Szerintem jó, hogy vagy, még ha ritkábban is írsz! Én főként a munka miatt hanyagolom az enyémet, pedig lenne miről, és általában ezernyi dolog cikázik a fejemben, amit megosztanék, de elfogyott a régi lendület. Hamarabb olvasgatok más blogokat (munka közben öt percek), mert az legalább kikapcsolódás, ha már könyvet olvasni sincs annyira időm/energiám,mint amennyire szeretném. Apropó, olvastad már A Cafka című könyvet? Remek kikapcsolódás a babaszagú világból! :)

Évi írta...

Én itt vagyok Csibike szépen lassan járom utánad az utat rádismerek nap mint nap. Lassú kortyos kapucsínó...igen...az jó lenne.

Névtelen írta...

Kedves Csibike!

Bár nem szoktam kommentelni, de isten bizony lelkes és kitartó olvasód és ,,rajongód" vagyok, már jó ideje. Ha hiszed, ha nem, MINDENNAP megnézem, írtál-e bejegyzést, mert engem nagyon feldob minden írásod, gondolatod, amit megosztasz velünk. És nagyon köszönöm, h még így kicsit fáradtan, kicsit padlón néha, kicsit sírva, de leginkább nevetve itt vagy, és rendületlenül írsz. Nekem nagyon sokat segítettél már, amikor láttatod, h nem vagyok egyedül a gyerekkel járó nyavalyákkal. Szóval én is csak annyit tudok írni, h kitartást, és mindig maradj meg jó kedvű, kedves (és szép) Csibikének!
Egy ,,zugolvasód", Erika

Névtelen írta...

Én az előttem szólóhoz hasonlóan soha nem kommentelek,csak olvasok nagy örömmel. Én már túl vagyok a gyereknevelés ezen időszakán. Bár megjegyzem sokszor vissza sírom a gyerekeim csecsemő korát! :) Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond!....:))
és ha kérhetem akkor látogass el hozzám a blogomra. Tartogatok a számodra valamit. Remélem az emailem megkaptad. :)

che írta...

igenis gyönyörű nő voltál valaha...
gyönyörű nő vagy most is...
férfidnak utólag is boldogat, éltessen benneteket soká az isten! :)

roza írta...

Csibike! Itt vagyok,amikor csak lehetek,nem vagy ám elfelejtve :) Valahol rossz,hogy nem tudunk nap,mint nap olvasni,de aludj,amikor csak tudsz,a rosszullét nem játék!
Mi itt vagyunk,megvárunk :)

Orsi írta...

Csibike!
Minden nap bekukkantok, mert minden egyes írásodban találok valamit, amit Te fogalmazol meg helyettem. Ilyenkor érzem, hogy oké, mégsem vagyok marslakó! :)
Kitartást Neked/Nektek, inkább írj ritkán, de legyél egészséges! :)
Az előttem szóló bölcsen szólt:
"Mi itt vagyunk, megvárunk!"
Ölelés!!!

csibike írta...

Hihetetlenül aranyosak vagytok, köszönöm, nagyon sokat adtak ezek a kedves szavak :)

Elf írta...

utólag is boldogat neki (nekem nincs két kisgyerekem, de így is csak ritkán jutok ide...)

cyborgwings írta...

én meg ennyire vagyok elmaradva a google readerben a követett blogjaim olvasásával, szóval utólag már nem nagyon kommentelgetek sehová, de azért örülök, hogyha ritkábban is, de föl-fölbukkan egy-egy irományod a többi között.

b-nek így jócskán megkésve is, de nagyon boldog kerek szülinapot kívánok! :) neked pedig mindennapos hosszan-kapucsínózásokat és gyerekmentes vécézést stb. :))